80. fejezet

Be kell látnom mindenkinek igaza volt rajtam kívül. Hulla fáradt vagyok és most már biztosra mondhatom túl korai volt ma dolgoznom. Nem vagyok még száz százalékos állapotban, de úgy se nyugodtam volna, hogy ha nem próbálom meg. Vacsorát kihagyva vonultam fel a szobámba és vettem egy kellemes fürdőt. Tudtam, hogy le kell még jelentkeznem Sebinél hiszen aggódik miattam…  Ezen a hétvégén pedig nem velem kell foglalkoznia, hanem a bajnoki címmel. Egy lépés választja csak el. A vizes hajamat megráztam amikor kopogtak az ajtón, és ahogy voltam rövid nadrágban és egy topban ajtót nyitottam.

-Heikki?-csodálkoztam el.- Hogy kerülsz ide?

- Szia…-eresztett meg egy ártatlan mosolyt.- Mivel tegnap nem akartál velem beszélni… Így én jöttem el ide hozzád.

-Heikki…-nyögtem fel gondterhelten és még is elálltam az útjából, pedig tudom nem kellett volna ezt tennem.

- A nevemre legalább emlékszel.

- Te… Tudod…-kezdtem volna valami értelmes szövegbe, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi értelmes se, miközben a finn nemes egyszerűséggel levágta magát a kanapéra. Kényelmesen hátra dőlt és annál kíváncsibban nézett rám.

- Igen?-tette fel a kérdést színpadiasan. Tudom arra vár, hogy befejezzem az elkezdett monológot, de egyszerűen nem jutottam semmire.

- Neked nem kellene itt lenned.

- Ki mondja meg, hogy hol kell lenne?-kontrázott vissza. Szemeimet forgattam csak, hiszen rájöhettem volna már… Makacs… Túlságosan makacs. Leroskadtam vele szembe a kanapéra és homlokomat ráncolva bámultam rá.

- És a barátnőd mit szól hozzá, hogy itt vagy?

- Ugye tudod, hogy mindig nem tudsz elriasztani?

- Próbálkozni még lehet.-vontam meg a vállam.

- Tudni akarom, hogy hogy vagy?-szólalt meg végül pár perc hallgatás után.- Úgy, hogy senki nem töri ránk az ajtót… Senki se akar megölni a tekintetével.

- Alvaro csak féltett.-feleltem csendesen miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni az ülő garnitúrán.

- Persze… Vagy engem tekint közellenségnek.

- Inkább Ikert.-vágtam közbe.

- Csodálkozol?

- Dehogy csodálkozok rajta.-nyögtem fel és bele túrtam a hajamba.- De akkor is. Nem kellene itt lenned.

- Ugye tudod, hogy kezd unalmas lenni, hogy mindig ugyan azt ismétled.-szólt be lazán és mire észbe kapott hozzá vágtam a díszpárnát.- Azt hiszem nem vagy elég fáradt.

- Hulla fáradt vagyok.-vallottam be egy hatalmas sóhaj után.- Túlságosan is.

- Nem kellett volna ma dolgoznod.

- Mikor fogadok szót bárkinek is?-kontráztam vissza amivel sikerült egy nevetést kicsikarnom belőle…

…Mire észbe kaptam az ágyamban feküdtem a finn férfi mellkasán aki óvatosan a kócos hajamat simogatta.

-Hagynom kellene aludni téged. Jobb is ha megyek.-nyomott egy puszit a homlokomra.

- Heikki…-kezdtem bele, de el is hallgattam. Tudom, hogy nem mondhatok ilyet, de most szükségem lenne rá.

- Mi az Naty?

- Nem szeretném, hogy elmenj.-motyogtam szinte a mellkasába. Szégyelltem magam, hogy ez így kicsúszott a számon, de már nem tudtam visszaszívni. Az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy ránézzek újra.

- Nem szeretnéd?

- Nem.-jelentettem ki.

- Akkor maradok. De viszont remegsz. Fázol?

- Csak a fáradtságtól.

- Akkor is.-csóválta meg a fejét és gondosan betakart. Úgy próbáltam helyezkedni, hogy minél kényelmesebb legyen, de még is a közelemben legyen. Azt hiszem tudta, hogy nem tökéletes minden mozdulat a számomra. Amikor a hátamat az oldalának tudtam támasztani és a kezét a párnám alá húztam. Még is óvatosan az ujjaimat összekulcsoltam az övével.

- Így jó?

- Igen. Köszönöm.-bólintottam. Sokkal könnyebb, hogy nem nézek rá. Azonban jó érzés, hogy valaki van velem.
- Miért dolgoztál ma?
- Mert tudni akartam mire vagyok képes.-feleltem csendesen.
- És mire jutottál?-érintette meg az arcomat ahogy ránéztem.
- Gyenge vagyok, mint a harmat. Ez nem jó.
- Alig más fél hónapja történt a baleseted. Jó, hogy nem vagy 100%-os állapotban.
- Utálom, hogy segítségre szorulok. Utálom, hogy nem vagyok abban az állapotban, mint régen.
- Adj időt magadnak. Kérlek!
- Nem tudom, hogy kibírom-e…-szólaltam meg, miközben az ujjam hegyével megérintettem a karját. Lassan végig csúsztattam az ujjamat a csuklójáig újra, majd a kezemet az övébe csúsztattam. Azonnal összekulcsoltuk az ujjainkat. Heikki nagyot sóhajtott először.
- Türelem, türelem…- hajtogatta csendesen. Nem tudom, hogy ez kinek is szólt. Nekem vagy saját magának.
- Makacs vagyok.-vágtam rá gondolkozás nélkül. Ettől a spontán megszólalástól nevetnem kellett, de Heikki is velem nevetett. Percekig kacagtunk.
- Tudom, hogy makacs vagy. Nagyon is.- egy puszit nyomott a fülem mögé.
- Heikki mi ez?-simult a tenyerem a picit borostás arcára miközben félig meddig felém került. Zavarosak a gondolataim. Hiszen még mindig úgy érzem, hogy darabokra vagyok törve Iker tettei miatt… De megcsókoltam Ramost… és most itt vagyunk… Itt van velem Heikki, akinek szinte könyörögtem, hogy maradjon velem.
- Mi- mi ez?- értetlenkedett.
- Amit most csinálunk?
- Nem tudom.
- Ez már több egy szimpla barátságnál…

- Tudom…-biccentett, miközben a hajamat piszkálta.- De nem akarom megfejteni, hogy ez mi is. Most nem.-csókolt meg hirtelen…

***

Kicsikét örülök a meghívásnak. Sebastian keresett fel, hogy mi lenne ha elmennék a szezon záró futamra. Szeretné, ha ott lennék én is… A barátjaként. Mind ketten tudjuk, hogy a kapcsolatunk sose lesz már olyan mint volt az elején, de próbálkozzunk. Mind a kettőnknek meg kell próbálnunk normalizálni a viszonyunkat. Iker az ágyam szélén ücsörögve figyeli ahogy a ruháimat válogatom újra és újra.

-Mi a baj?-kérdeztem rá miközben lassan kiegyenesedtem.

-Semmi.-vágta rá szinte azonnal és tudtam, hogy hazudik.

- Ismerlek már.-sóhajtottam fel és léptem közelebb hozzá.- Nos mi a baj Iker?

- Nem akarom, hogy odamenj!-jelentette ki határozottan amitől tátva maradt a szám.

- Tessék?-szinte biztos voltam benne, hogy nem hallottam rosszul, de fel kellett újra tennem a kérdést.

- Nem akarom, hogy odamenj!-ismételte meg ugyan azokat a szavakat, amiket percekkel korábban mondott nekem.

- Iker…-szökkentem talpra és idegesen passzíroztam ki a levegőt a tüdőmből.

- Rosie… Kicsim.-tett egy lépést felém a spanyol kapus és nyúlt a kezem után.- Nem szeretném, hogy odamenj.

- Nem fogok lefeküdni Sebastiannal.

- Rég nem jut eszembe ilyen. Csak…

- Mi csak Iker?-kontráztam vissza.

- Túl sok minden történt az elmúlt időszakban.

- Tudom mi történt Iker.-csattantam fel hirtelen. Nem beszélünk róla. Gondosan kerüljük a témát, pedig tudom egy szinten bántja az ami történt. Főleg a baba…-De vannak ott barátaim. Barátaim Iker.-hangsúlyoztam ki. Rám pillantott és egy gondterhelt sóhaj szakadt ki a mellkasomból.

-Nem akarom, hogy bántsanak Rosie.

- Ki bántana Iker? Miért bántana bárki is?

- Ha kiderül…

- Nem fogom elárulni senkinek se az igazat.-vallottam be.- Tudom, hogy el kellene mondanom és azt is tudom, hogy Naty megérdemelné az igazságot…

- Rosie…-egyenesedett  ki a kapus és homlokát ráncolva.

- Önző vagyok… Túlságosan is.

- Kicsim…

- Nem fogom elmondani, de neked viszont bíznod kell… Bennem.

79. fejezet

Sebastianon és természetesen Alvaron kívül senki se tudja, hogy eljöttem ide. Úgy volt, hogy az utolsó futamot otthonról fogom nézni, de Sebi rábeszélt… és be kell vallanom nem is kellett nagyon ellenkeznem. Látni akarom, hogy Sebastian bajnok legyen. Emellett kicsit megnyugodtam, hogy kiszabadultam Madridból… Az elmúlt napokban túlságon sok hülyeséget tettem Madridban… Állandóan zsong a fejem. Állandóan  azon jár a fejem, hogy mi történt… A baleset… Iker… és van még valami… Sergio… Sergio Ramos megcsókolt. Nem volt ellenemre tudom… De pont én keltettem fel az érdeklődését? Lehetetlen… Valahogy a kisördög a fejemben azt súgja, hogy lehetetlen… És miért akarnám ezt? Miért akarnék bele bonyolódni? A focista… A volt barátom társa… Nem tudom mit akarom… Össze vagyok zavarodva.

-Nem kell semmit se csinálnod. Egyszerűen azt szeretném, hogy érezd jól magad.-szólalt meg hirtelen Sebastian amivel visszarántott a valóságba, hiszen eddig én csak gépiesen szálltam ki a kocsiból. Magamhoz vettem a mankóimat és indultam el Sebi és Tommi után a parkolóban.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Szeretném, hogy jól érezd magad.-ismételte meg lassan és megfontoltan a német barátom. – Csak pihenj és élvezd.

- És ha én dolgozni szeretnék?-kontráztam vissza, hiszen én már az idetartó repülőúton ki fifikáztam, hogy szépen finoman dolgozhassak egy kicsit.

- Nem engedjük.-vágta rá Tommi szinte morogva.

- Nem akarok csak úgy lézengni.-nyögtem fel teljesen őszintén.- Unom már a tétlenséget.

- Naty jobban jársz ha most hallgatsz a fiúkra.-szólalt meg csendesen és megfontoltan Norbert, Sebastian apukája.

- Dolgozni szeretnék.-dünnyögtem.

- Nem engedi meg senki se.

- Ti most összeesküdtetek ellenem?-horkantottam fel.-Sebi a mikrofont én is tudom tartani.

- Talán ha Christian is bele megy pénteken kicsit melózhatsz.- gondolkozott el a német látványosan.
- Szombat vasárnap?-csillant fel a szemem a lehetőség hallatán. Minden pillanatogt meg akarok ragadni.
- Nem. Akkor már tuti bolondok háza lesz és nem akarom, hogy bajod essen.
- Mi lenne a bajom? Talán rá lépnek a lábamra?
- Vicces…de talán ez is megeshet.-vigyorgott rám.
- Nyerd meg a vb címet!-tettem hasonlóan…

…A paddockba érve el fogott egy kellemes érzés… Ami miatt a gyomromban apró kis bizsergés kelt életre. Haza tértem…Talán… De addig is nem kell gondolkodnom. Lassan tettem a mankóimat egymás után. A mosoly az arcomon levakarhatatlan volt, miközben Sebastian csak mondta, mondta és mondta. Bár be kell vallanom fogalmam sincs mire akar kilyukadni, de ebben a pillanatban nem is akarok közbe szólni. Boldog… Felszabadult és talán nem görcsöl (még) azon, hogy mi lesz ezen a hétvégén… Mire visszatértem a valóságba kicsikét meglepődtem, hiszen a motorhome légkondis helységében vagyok. Az egyik félre eső asztalhoz döcögtem és neki támasztottam a mankómat, majd a székre lelöktem a táskámat.

-Sebi…-szólaltam meg, de sehol se láttam a barátomat. Azonban még Tommi is eltűnt. Istenem. Ennyire nem bambulhattam el. Hova tűnt ez a két jó madár? Intettem Summer-nek aki tudta, hogy csak egy kávét szeretnék. Helyet foglaltam az asztalnál és kibámultam az ablakon, amikor megszólalt a mobilom.

-Igen?-szóltam bele cseppet morcosan.

-Ugye nem zavarok?

- Ramos?-csodálkoztam el a bátortalan hangot hallva.

-Szia Naty.-köszönt újra azért már bátorságot gyűjtve.

- Szia. Hogy vagy?

Tudom ez mind a kettőnknek kínos. Valahogy hirtelen egész kínosnak tűnik ez a helyzet, pedig nem történt semmi… Na jó… Nem semmi, hiszen megcsókolt… Zavarba ejtően élveztem a csókot. Be kell vallanom összezavart. Túlságosan össze vagyok zavarodva.

-Egész tűrhetően… Itt vagyok Abu-Dhabiba.

- Elutaztál?

- Igen… Sebastian megkért rá. Szerette volna, hogy ha itt leszek vele.

- De…

- Vigyázz rám Sebi és Tommi is. Olyanok mint két babysitter.-feleltem teljesen őszintén, mire kibukott belőle a kacagás.

- Ha jól sejtem egyikőjük sincs a közeledben.

- Nagyon jól sejted. Ki tekerték volna már a nyakamat.- húztam el a számat.

- Naty…-kezdett volna bele valami monológba, de hirtelen elhallgatott.

- Igen Sergio?

- Ami…

- Nem kell szükségét érezned, hogy beszélj róla.-mosolyodtam el és félre húzódtam, hiszen Summer meghozta a kávémat egy finom fahéjas keksszel.

- De talán kellene…

- Eddig azért bírtalak legjobban a csapatból mert nem nagyon szoktál lelkizni.-erre felnevetett. Egy vidám felszabadult kacagás szakadt ki belőle.

- Most mennem kell Naty? De beszélünk még ugye?

- Persze. Valamikor tuti…

…Elég sokáig csak ücsörögtem az asztalnál és bámultam az ablakon ki fele. Figyeltem az ébredező paddockot. Jöttek mentek az emberek. Beszélgettek. Nevettek…

-Naty… Velem jönnél?-lépett az asztalomhoz a semmiből Sebastian. Kicsit csodálkozva pislogtam rá, de ahogy felém nyújtotta a kezét némi bátorságott szereztem és elfogadtam a gesztust.

- Mi történt Sebi?-kérdeztem rá miután összekapartam magam és lassan elindultam vele. Mosolyogva karolt át a vállamat és megpuszilt.

- Semmi.

- Akkor?

-Ne légy türelmetlen.-kuncogott.

- De…-kezdtem volna bele, de egyszerűen torkomon akadt minden szó. Ott volt mindenki aki számított. A barátaim, munkatársaim… Akik közel álltak hozzám.

- Csak, hogy tud Naty… Mindenkinek számítasz.-mosolygott rám a német barátom, miközben hiába nem akartam sírni… A könnyeim maguktól kezdtek el potyogni.- Jajj ne sírj már!-ölelt meg Sebi.

- De akkor is… Hülyék vagytok!...

…Be kell vallanom kicsikét sok volt a mai nap. De még is örültem mindennek. Itt lehetek… Szeretnek a barátaim és mellettem állnak. Mellettem állnak mindenben. Ezen a napon sikerült elterelni a gondolataimat azokról a problémákról, ami napról napra eszembe jut. Elindultam a parkoló felé, de tudtam Sebastian és Tommi lassan utol fognak érni.  Annyire elmélyülten figyeltem, hogy teszem az egyik lábamat a másik után, hogy későn vettem észre a pár méternyire ácsorgó párost. Ha egészségesebb és fürgébb lennék már rég betértem volna a mellettem lévő motorhomeba. De csak ácsorgok földbe gyökerezett lábbal. Szerencsére csukott szájjal. Heikki és Catherine is észrevettek. A brit nő magyarázott valamit és besietett a csapatuk épületébe. Hatalmasat sóhajtottam és elindultam a még mindig csak csodálkozva ácsorgó finn pilóta felé.

-Naty…

-Szia Heikki.-mosolyodtam el.

- Hogy kerülsz ide?-tett egy óvatos lépést felém.-Isa azt mondta nem jössz.

- Isa se tudta, hogy Sebastian kicsempészett Spanyolországból.-vontam meg a vállam.

- De doglozni nem fogsz ugye?

- Egy mikrofon tartásába nem lehet elfáradni.

- Dehogy nem.-vágta rá dacosan.

- Te próbáltad már?-vigyorodtam el. A hirtelen kérdésemmel sikerült belé folytanom a szót, majd hirtelen ő tette ugyan ezt.

- Szépen meggyógyultak a horzsolásaid.-érintette meg az arcomat óvatosan.

- Heikki ezt nem szabad.-ráztam meg a fejem ahogy elhúzódtam tőle.-Szerintem valaki most is minket figyel.

- Naty…-nyögött fel gondterhelten.

- Most miért?-csodálkoztam el és erősebben megmarkoltam a mankóimat.- Ezer százalékra mondom, hogy Catherine árgus szemekkel lesi minden mozdulatunkat.

- Mióta érdekel mi van velem?

- Mindig is érdekelt, hogy mi van veled.-feleltem csendesen.- Most mennem kell Heikki. Sok sikert a hétvégére.-léptem közelebb hozzá és puszit nyomtam az arcára…

…Boldog vagyok… Fura mód kellemes elégedettség költözött a lelkembe, mivel Christian megengedte, hogy holnap valamennyit dolgozzak. Tisztában voltam vele, hogy csak erre az egy napra vonatkozik az a lehetőség mi szerint Sebastian mellett lehetek. Leroskadtam az ágyamra, de szinte abban a pillanatban kopogtak.

-Szabad.-kiáltottam el magam és meglepődtem, hiszen Tommit pillantottam meg.- Szi… Szia.

- Szia Naty. Bejöhetek?

- Miért ne jöhetnél be?-mosolyodtam el.

- Pihennél esetleg…

- Nem zavarsz. Ülj le nyugodtan.-paskoltam meg magam mellett az ágyat. Egy zavart mosoly után helyet foglalt mellettem. Tommival el vagyunk… El vagyunk egymás mellett. Talán ő az aki megtartja azt a bizonyos egy lépés távolságot. De nagyon jól tudom ezzel magát védi… És itt ebben a közegben nem is csoda.

- Hallottam Christian megengedte, hogy holnap dolgozz.

- Nem akarok haszontalan lenni.

- Bírni fogod?-ráncolta össze a homlokát.

- Majd kiderül.-feleltem csendesen.- Tommi én sajnálok minden bonyodalmat amit okoztam az elmúlt időszakban. Sebinek a vb-re kellett volna koncentrálnia.

- Naty ez butaság… Itt vagy és ez a legfontosabb. Sebi pedig tökéletesen tudott a vb-re is koncentrálni, hiszen vasárnap bajnok lehet.

-Remélem.-sóhajtottam fel.- Ąkkor azt hiszem lenne értelme annak, hogy visszajöttem.-piszkáltam az ágytakarót elgondolkozva.

- Így is van értelme Naty.-érintette meg óvatosan az arcomat. Csodálkozva pislogtam rá, hiszen Tommi nem az a személy aki könnyen nyit az emberek felé.- Visszakaptad a barátaidat… Lettek új barátaid.

- Te… Rosie.-bólintottam lassan.

- Igen. Pontosan.-tett ugyan így mint én.- Mellette álltál az unokahúgomnak, amikor Sebastiannal kölcsönösen tönkre tették egymást.

- Te tudsz mindenről?

- Tudok-e róla, hogy együtt voltak? Hogy szerelmesek lettek? Hogy Rosie teherbe is esett?-sorolta a kérdéseket mire tátva maradt a szám is.

- Te ezt…

- Honnan tudom?-kérdezett vissza.-Attól, hogy nem szóltam nem vagyok hülye. Te valahogy egyensúlyt próbáltál hozni mindenki életébe.

- Csak mint kiderült a sajátomban nem tudok egyensúlyt kialakítani.-húztam el a számat egy látványos fintorra.

- De abba biztos lehetsz, hogy Sebastian életébe hoztál valami pluszt. A téli teszteken… és a szezon elején fogalmam sem volt róla, hogyan is kezeljem… Kevésnek éreztem magam a feladathoz.

- Ugye tudod, hogy nem vagy kevés Tommi?-kérdeztem rá.- Egyik legjobb barátja lettél Sebinek.

- Ne túlozz Naty.-csóválta meg a fejét.

- Nem túlzok.

- Szerinted mi lesz vasárnap?

- Remélem nyer.-adtam meg egyszerűen a választ.