Lassan nyitottam ki a szemem, de nem láttam semmit se…
Behunytam a szemeimet lassan, hiszen
fáradtnak éreztem magam… Fájt mindenem… Még talán a levegő vétel is… Jobb
visszatérni a tudatlanságba, ami eddig is körbe vett azonban hirtelen óvatos
érintést éreztem meg a kézfejemen… Erőt vettem magamon és kinyitottam újra a
szemem… Pislogtam párat és lassan tisztult ki a kép előttem. Kórház… Kórházban
vagyok… A rideg fehér falak… A gépek egyenletesen csipogtak és az orromat
bántotta a fertőtlenítő szaga. Ismét éreztem a finom értintést és lassan
fordítottam a fejemet arra. Alvaro ücsörgött meggyötörten az ágyam mellett és
elmélyülten cirógatta a bőrömet.
-Alvaro…-szólaltam meg alig hallható hangon. A barátom
riadtan kapta fel a fejét és pattant fel a székről.
-Naty… Szia.-mosolygott rám és megérintette az arcomat.-Hogy
vagy?
- Azt… Azt hiszem fáj mindenen.-suttogva tudtam beszélni
csak. Próbáltam felülni a kényelmetlen ágyban, de ahhoz se volt erőm, hogy
fentebb tornázzam magam.- Mindenem fáj.
- Naty… Emlékszel valamire?-rápillantottam és először csak a
homlokomat ráncoltam. Emlékszek-e valamire? Inkább az a kérdés emlékezni
akarok-e…-Naty…
-Nem… Nem annyira.
- Sok minden történt. Baleseted volt… Motor baleseted volt.
Fogalmam sincs honnan szereztél motort…
- Sebastian… Sebastian motorja volt.-nyögtem fel
fájdalmasan.
- Szólok a dokinak.-mozdult azonnal, mikor megpillantotta a
fájdalmas arcomat.
- Ne… Kérlek még ne. Tudni szeretném, hogy mi történt…
- Naty úgy tudom, hogy Iker kidobott téged.-suttogta
zavarában.
- Erre emlékszek azért.-fordítottam a tekintetemet a plafon
felé.- Telefonon…
- Igen… Eljött ide, de a bátyád kidobta… Miután leverte.
- Tessék? Mit tett Sergio? Itt van Sergio?-tettem fel bután
a kérdéseimet. Össze vagyok zavarodva. Zsong a fejem, és szinte az egész testem
fáj.
- Naty életveszélyben voltál… Sebastian mindenkit idehívott
akit tudott.
-Bati… Kérdezhetek valamit?-szorult el a torkom, de tudtam
muszáj megkérdeznem.
- Bármit Naty.
- A…A baba?-ennyit tudtam kinyögni. Jobb híján csak annyit.
Összenéztünk a barátommal, aki fal fehér arccal rázta meg a fejét. Hatalmas
sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Tudtam, hogy kevés esély bármire… De meg
kellett kérdeznem…
…Lassan nyitottam ki a szemem. Körbe pillantottam a szobába
és egyedül a német barátomat pillantottam meg a kanapén eldőlve.
-Sebi neked nem itt kellene lenned.-szólaltam meg csendesen
és azt hittem lefordul a kanapéról olyan váratlanul érte.
- Naty… Hogy vagy?
-Darabokban… Szó szerint?-vontam meg a vállam ahogy leült az
ágyam szélére.- Szörnyen festesz Sebastian.
- Tudod ezt most a nagy fej esete.-forgatta a szemeit.
Halványan elmosolyodtam miközben megfogta a kezemet.
- Sajnálom a motort Sebi… Kicsikét felelőtlen voltam.
- Kicsit? Milyen amikor nagyon az vagy?
- Bocs most nem nevetek, mert fáj az oldalam.-forgattam a
szemeimet.
- Sok helyen összetörted magad. Nagy szerencséd volt.
- Haza kell menned Sebi.-nyúltam óvatosan a keze után.-
Pihenned kell.
- Még nem rég tértél magadhoz. Nem hagylak magadra.
- Kérlek szépen… Koncentrálnod kell a bajnokságra… Nem
emlékszek igaz a futamra…
-Nyertünk. Újabb lépés a cím felé.-motyogta a kezemre
pillantva.
- Látod. Ezért kell koncentrálnod. Magaddal kell vinned a
többieket is és vissza kell térnetek a valóságban.
- Ez a valóság Naty. A baleseted… Hogy majd nem
elvesztettünk.
- Ne beszéljünk róla jó? Itt vagyok és élek.
- Megrémültünk Naty… Egytől egyig.-cirógatta végig az
arcomat.
- Túl életem. Pár sérüléssel igaz…-vontam meg a vállam,
mire Sebastian felhorkantott.
- Pár?
- Részlet kérdés, hogy mit veszünk párnak.
- Sebi ugye haza mehetek nagyon hamar?-tudtam elő kell
vennem a legszebb nézésemet. Be kell vetnem mindenféle kedvességet, hogy
hassak a barátomra és elintézze, hogy haza menjek Madridba.
- Erre nem tudok mit mondani Naty.-rázta meg a fejét lassan
és megfontoltan.- Minden az orvosokon múlik. Válságos volt az állapotod. Nem
rég ébredtél fel.
- Kérlek próbálj hatni rájuk… Otthon… Otthon Madridban hamarabb
megtudnék gyógyulni.
- A kiskutya tekintetedet inkább ne rám pazarold.
Bautistánál mindig hatásosabb.
- Kérlek… Gondoljátok át azért.
- Tudod te, hogy milyen sérüléseid vannak?
- Azt hiszem nem fogtam fel mindet.
- Eltört a csuklód újra.-kezdett el beszélni Sebi miközben
megérintette az említett testrészemet.- Csavarral rögzítették, ahogy ez
ilyenkor szokás. Eltört még három ujjad és a jobb oldalon lévő bordáid nagy
része, amik megsértették a tüdődet. Belső vérzésed volt és megszabadítottak a
lépedtől.
- Sebi inkább hagyd abba.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.
- Ja és a lábad.-fejezte be a gondolat menetét hiába akartam
belé fojtani a szót.- Nagy valószínűséggel egy ideig mankóval kell járnod és
gyógytornára kell járnod.
- Akkor úgy veszem észre ez a balesetem viszi a prímet.
- Eléggé. A fiúk vért is adtak miattad.
- Fiúk?-csodálkoztam el.
-Bátyád… Alvaro és Heikki.
- Alvaro retteg a tűktől.-mosolyodtam el fáradtan.
- Ez most vicc ugye? Tele van tetoválásokkal.
- Ezek más fajta tűk.
- De erőt vett magán, mert fontos vagy neki. Most pihenned
kell Naty.-puszilt homlokon…
…Fogalmam sincs mennyi az idő. Fáradtan pislogtam csak körbe
az üres szobában és örültem, hogy ebben a szent pillanatban egyedül vagyok.
Próbálok gondolkozni. Próbálom felidézni az elmúlt napok… Hetek… Hónapok
eseményeit. Hogy lehettem ennyire idióta picsa? Voltak-e jelek….? Ha voltak
miért hunytam szemet felette? Alvaro mondta… Alvaro figyelmeztetett, hogy van
valami… De én hülye nem hittem neki.
Nagyon halkan nyílt ki a kórterem ajtaja és csodálkozva
pillantottam az érkező felé. Igazán meglepetésként ért, amikor a bátyám lépte
át a küszöböt gondolataiba merülve.
-Sergio…-szólaltam meg csendesen amivel elértem, hogy
összerezzent. Olyan csodálkozva pislogott rám, hogy hirtelen még el is szégyeltem
magam, hogy visszatérítettem a valóságba.-Hogy kerülsz ide?
-Azt hittem alszol…-motyogta zavarába. Láttam ahogy idegesen
kutat a bőrkabátja zsebébe, miközben bátortalanul tett két lépést felém.- Csak
szereztem neked egy telefont, hogy tudj beszélni majd anyuékkal.-tette le a
készüléket az éjjeli szekrényre.- De hagylak is… Pihenned kell…-fordult sarkon
és indult el az ajtó felé.
- Sergio ne menj!-fakadtam ki hirtelen, ahogy megfordult
láttam rajta, hogy erre nem számított.- Ne menj kérlek.
- Szeretnéd, hogy maradjak?-kérdezett vissza és lassan
indult meg felém.
- Igen.-suttogtam.- Szeretném, hogy maradj.
Az ágyam szélére ült óvatosan és csak figyeltük egymást. A
keze pár centire pihent az enyém mellett. Nem tudjuk… Nem jóvá tenni az elmúlt
időszakot… Az elmúlt éveket. De a testvérem…
-Anyuék nem jönnek ide… Ahogy kérted…-kezdett el beszélni.
Tudom nagyon jól, hogy a zavarát próbálja így leplezni.-De anyu nagyon ideges…
Nagyon félt téged…-ahogy hallgattam a szavait a könnyeim potyogni kezdtek. Fogalmam
sincs, hogy miért.- De megnyugtattam, hogy most már minden rendben lesz.
- Sergio…-fogtam meg a kezét és most már rám pillantott.
- Húgi…-sápadt el ahogy meglátta a könnyeimet.-Ne sírj…
- Elvesztettem mindent…-bukott ki belőlem az első gondolat
ami szinte azóta nyomja a lelkemet, hogy magamhoz tértem és kegyetlenül
közölték velem, hogy mi történt az elmúlt pár órában. Szinte hisztérikus
zokogásba törtem ki, miközben mellém feküdt az ágyon és a mellkasára húzott.
Ringatott és próbált megvigasztalni. Talán órák is teltek el mire megnyugodtam…
Halkan szipogtam a bátyám vállán feküdve, mire ő csak a hajamat birizgálta.
- Kidobott… Telefonon keresztül.
- Orrba vágtam.
- Nem kellett volna.-ráztam meg a fejem.- Nem kellett volna
bántanod.
- Örüljön, hogy csak ennyit kapott.
- Sergio…-kezdtem volna el beszélni, de minden normális
gondolatot elfelejtettem.
- Mi az?
- Sajnálom… Mindent sajnálok. Igazságtalan voltam.-kértem
bocsánatot csendesen. Nem mertem ránézni, hiszen féltem… Féltem a
reakciójától. Hajamat birizgálta még mindig.
- Jogod volt haragudni rám. Nagyon is sok… Te maradtál itt.
Te láttad mi történik a szüleinkkel.
- Akkor is Sergio…-suttogtam.- Nagyon sajnálom.
- Minden kialakul Húgi. Meggyógyulsz szépen és folytathatod
tovább az életed… Szerelmes lehetsz majd egy olyan férfiba aki megérdemli.
Babád is születhet még…
- Ezek most olyan dolgok amik hatalmas fájdalmat
okoznak.-motyogtam.
- Ki fog alakulni minden.
- Egyet szeretnék csak… Haza menni innen… És otthon pihenni.
- Ez is el fog jönni. De előtte kicsikét még meg kell
erősödnöd.-puszit nyomott a homlokomra.- Most pedig pihenj.
Nem szólaltam meg. Eszembe jutott, hogy nincs hova haza
mennem… Hiszen az elmúlt hónapokban Ikerrel laktam. Most pedig mivel kidobott
nincs hova mennem… Nem tudom mi lesz… De lehunytam a szemem és hatalmasat
sóhajtottam. Elaludtam… Nagyon hamar…
