21. fejezet

Az emberek jönnek mennek körülöttünk és feleségek búcsúzkodnak férjeiktől és tudják nagyon nehéz és ha minden jól megy hosszú idő telik el mire újra látják egymást… Hasonló helyzetben vagyok én is, csak annyi 

kivételel, hogy nem férj és feleség vagyunk… és engem is vár a munka.

- Ne szomorkodj!-simogatta meg az arcomat Iker mosolyogva, miközben a nyakát karoltam át.

- Tudod jól, hogy szomorkodok… Hosszú lesz ez az egy hónap.-dünnyögtem. Szándékosan beszélünk és tervezünk egy hónapra előre mert azt jelentené a válogatott sikeresen szerepelne. Óvatosan megcsókolt, de azért ügyelt arra, hogy senki se lásson meg minket. Alvaro figyelt csak minket jó pár lépésnyire tőlünk.

- Addig örülj, míg egy hónapig nem látsz, mert akkor akkor esélyünk lesz a győzelemre.

- Ez is igaz.-dünnyögtem.

- Alvaro vigyázz Natyra. Rendben?-szólt oda a barátomnak aki csak bólintott.- Menjetek jó? Mindjárt ide ér a sajtó…

- Tudom… Tudom.-forgattam a szemeimet, mire a kapus párom csak megcsókolt.

- Szeretlek és beszélünk nem sokára.-tolt kicsikét távolabb magától amivel arra ösztönzött, hogy mennem kell. Nehezen… Szinte vonszoltam magamat Alvarohoz. Csak most jöttem rá mennyire nehéz ez a helyzet… Mennyire nehéz az életünk…

***

Haza érve Barcelonába se lett jobb kedvem igazából és így szavaztam meg magamnak egy forró habos fürdőt. Alvaro a boltba ment így a fürdőbe sétáltam és megnyitottam a csapot. Kiválasztottam az egyik legkellemesebb illatú tusfürdőt és jócskán öntöttem a vízbe. Halkan dudoltam valami idióta dalt, és ahogy megtelt a kád lassan a vízzel. Levetkezőtem és a hajamat a fejem tetejére tűztem, hogy ne legyen vizes. Holnap már minden folytatódik… Már a vízben voltam amikor kinyílt a fürdő ajtaja és Alvaro gondolkozás nélkül lépett be rajta.

- Bati.-korholtam azonnal.

- Mit ízélsz? Úgy is tudom, hogy habtengerben ülsz.

- Mi ilyen fontos, hogy így rám törtél?

- Meghívtad Rosiet Silverstoneba?-tette fel a kérdést miközben átfonta a mellkasa előtt a kezeit.

- És ez baj?-tettem az ártatlant.

- Csak azt hittem elmondod.

- Mi az? Tetszik a lány neked?-nevettem fel.

- Jó fej, meg minden, de neki nem vagyok az esete.

- Ezt honnan veszed?-csodálkoztam el.

- Miért kell neked mindent tudnod?-kontrázott vissza.- Tehát két flúgos nőszemélyre kell felügyelnem.

- Neked egy dologra kell csak felügyelned… Arra, hogy ne törd össze magad.-jelentettem ki szigorúan.

- Mi lesz veled két hét múlva ha már most hisztis vagy?-forgatta a szemeit Alvaro vigyorogva.- Azt hiszem agyunkra fogsz menni… Hisztis… kiéhezett nőszemély leszel.-forgatta a szemeit és szerencséje, hogy gyorsan reagált és így a samponos flakon nem találta telibe.

- Köcsög vagy Alvaro!-kiabáltam utána, de csak a felszabadult kacagását hallottam.

- De tudom így is a kedvenced vagyok!-kaptam hasonlóan választ.

- Dehogy vagy az.-forgattam a szemeimet és igazán kényelembe helyeztem magam. Alvaro bolond… De miért csodálkozok ezen?

- Miért hívtad el tényleg a lányt?-állt meg az ajtóban Alvaro.

- Miért baj, hogy elhívtam Rosiet? Fiatal csinos lány… Ha akar akkor még ki is kapcsolódhat a paddockba.

- Arra gondolsz, hogy valakit elcsábít és szexelhet egy jót?

- Te most féltékeny vagy?-néztem hátra mire csak megvonta a vállát.- Te az vagy! Vagy éppen hiányzik egy jó éjszaka.

- Na az hiányzik… De most nem erről van szó.

- Csak egy kérdésem lenne még. Miért nem szerzel egy csajt?

- Mint ha az olyan könnyű lenne.-nyögött fel és inkább magara hagyott.

***

Itt vagyok Kanadában és már csütörtök van. Meg kell mondanom nem igazán siettem ide. Jó volt Spanyolországban lenni még úgy is, hogy Iker elment a világbajnokságra. Alvaroval töltöttem az időmet… Már amennyit együtt töltöttünk. Együtt edzettünk. Próbáltuk elterelni egymás gondolatait arról ami bántja. A boxutca falán ácsorgok és arra várok, hogy Sebastian megérkezzen Tommival. Egyszerűen egy sms után együtt rohantak el. A cipőm orrával piszkáltam a betont amikor valaki megfogta a bokámat. Felsikoltottam hirtelen, de vidám kacagás ütötte meg a fülemet.

- Nyugi csak én vagyok!-nevetett fel Heikki.

- Neked elment az eszed?-korholtam és lemásztam a falról. Könnyedén ugrottam le igazából és álltam meg előtte egész közel.

- Nem. Tudtommal nem ment el az eszem.-vonta meg a vállát.

- Kezdem azt hinni, hogy még is.

- Mi az Naty? Harapós vagy.-ráncolta össze a homlokát és közelebb lépett hozzám. Megsimogatta a karomat.

- Csak hiányzik valaki. De minden rendben velem.

- Biztosan?-tette fel a kérdést.

- Persze.-bólogattam. Homlokát ráncolva figyelt engem és én idegesen pillantottam az órámra.- Hova a picsába tűntek a fiúk?

- Gondolom Rosie elé mentek. Láttam a lányt ahogy beléptette magát a kapunál.

- Rosie itt van?-csodálkoztam el.

- Te ezt nem tudtad?

- Azt mondta, hogy nem jön. Ezért lepődtem meg.-magyaráztam csendesen.- Catherine merre van?-késztetést éreztem rá, hogy megkérdezzem hol is van a menyasszonya.

- Glock barátnőjével kávéznak… Tudod ők egész jóba vannak.

- Most már tudom.-nyögtem fel és végre megpillantottam Sebastiant és Tommit. A német barátom igazán boldognak tűnt ebben a szent pillanatban és be kell vallanom ennek nem örülök… Hiszen tudom mi az oka… Pontosabban ki. Rosie. Közelebb értek hozzánk és Sebi egyszerűen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

- Na indulhatunk?

- Nekem kellett volna ezt kérdeznem.-forgattam a szemeimet és csak Heikki látta ezt, aki mosolygott ezen.

- Csak akadt egy kis dolgunk.

- Azt is megértettem volna, ha azt mondjátok megjött Rosie és nem kellett volna itt hagynotok. De induljunk. Sose érünk körbe… És a következő megjelenésről is elkésel.

- De jó, hogy van egy két lábon járó határidő naplóm.-szólt be Sebastian, mire a két finnből kibukott a kacagás. Megsértődtem… Ebben a helyzetben meg kellett sértődnöm. Bemutattam Sebastiannak a középső ujjamat és elindultam a ránk várakozó mérnökök felé…

…Már a pálya vége felé jártunk és néma csendben figyeltem, hogy eddig Sebastian egyszerre figyel a papírjára amin a pálya rajz van és a mobiljára. Tudom Rosieval sms-zik és ez ellen nem tudok semmit se tenni.

- Sebi…-nyúltam a keze után miközben már csak egy kanyar kombináció volt hátra. Sebastian megtorpant és kíváncsian pislogott rám.- Beszélni szeretnék veled.

- Baj van?

- Csak egy percet kérek.-intettem a fiúknak. Ők bólintottak és előre sétáltak.

- Naty minden rendben?

- Komolyan meggondoltad ezt?

- Mit?-értetlenkedett. Kikaptam a telefont a kezéből és felé mutattam.

- Ezt! Rosienak fáj ami történt…

- Meg akarom vele beszélni! Mindent!

- De ezen nem tudsz semmit változtatni. Megtörtént az abortusz és ezen még ő se tette túl magát. Sebeket szakíthatsz fel. Túl mély sebeket.

- Hagyd ezt ránk Natalien! Majd mi megoldjuk!-rázta meg a fejét.

- Idióta leszel.-csattantam fel és ott hagytam a fenébe. Túlságosan hirtelen kaptam fel a vizet, de tudom igazam is van…

***

Tudja Sebastian, hogy ebben a szent pillanatban nekem volt igazam, hiszen azóta kerül engem. Egy asztal mellett dekkolok és már minden munkát elvégeztem amit rám bíztak. Így csak a fejemet támasztom és a kávémat kavargatom és azon gondolkozok írhatok-e Ikernek sms-t vagy sem… Vagy zaklassam Alvarot… Egyiket se tudtam megtenni, hiszen mellém csapódott a két barátnőm. Isabel és Rosie.

- Ti hogy kerültök ide?-csodálkoztam el köszönés helyet.

- Hát szerinted? Hozzád jöttünk!-jelentette be Isa nevetve.

- Miért érzem, hogy már kész tervetek van?-kérdeztem vissza szemeimet forgatva.

- Mert van!-húzta ki magát büszkén Rosie a széken.

- Nyögjétek ki! Mit találtatok ki?

- Nem mondjuk. Csak… Öltözz fel este kilencre. Addig se mondunk semmit se.-vigyorgott rám Rosie. Nem volt más választásom. Ők már döntöttek… Nekem pedig nincs más választásom csak az, hogy engedelmeskedek.

20. fejezet

A buli végére megfájdult a fejem, pedig egy kortyot se ittam, hiszen valakinek haza kellett vinni a kicsit spicces kapus barátomat. Egész jót beszélgettem a többiekkel, táncoltam is egy kicsit, de már jobb haza menni.

- Minden rendben?-kérdeztem rá, miközben becsatoltam a biztonsági övemet. Iker elég szótlanul tette meg ugyan ezt és ez feltűnt.

- Persze, csak azt hiszem sokat ittam.

- Azt gondoltam, de nem baj.-indítottam el a kocsit.- Majd kialszod magad.

- Rám férne egy kiadós alvás már.-nyögött fel gondterhelten és megmasszírozta az orrnyergét.

- Majd holnap.-mosolyogtam először és kifordultam a főútra.

Nem beszélgettünk, csak a kezét a combomra helyezte. Nem zavart…

…Korábban ébredtem fel, mint Iker. A konyhába sétáltam először és kávét kezdtem elfőzni. Enélkül nem tudok felébredni. Éppen lecsepegett a fekete nedű amikor megjelent a szemét dörzsölve Iker az ajtóban.

- Jó reggelt!-nyújtózkodott egyet és közelebb sétálva hozzám először átkarolta a derekamat, majd puszit nyomott az arcomra.

- Szia Kicsim. Miért nem alszol? Este panaszkodtál még…-simogattam meg a derekamon pihenő kezét.

- Most jutott eszembe, hogy van még egy interjúm.-nyögött fel. Homlokomat ráncolva fordultam meg és támaszkodtam meg a pulton.

- Gyógyszer vagy kávé?

- Kávé.-sóhajtott hatalmasat.

- Nem úgy volt, hogy már nem piszkálnak benneteket a sajtóval?-kérdeztem rá, miközben a fehér bögréjébe a feketéjét készítettem el. Két cukorral simán.

- De… Csak ismerem az újságírót és megesett rajta a szívem. Köszönöm Kicsim.-puszilt meg és leült az asztalhoz.- És te mit fogsz csinálni? Haza mész a szüleidhez?

- Nem… Azt hittem együtt töltjük a napot… Inkább itthon fogok csinálni valamit.-vontam meg a vállam. Igazából nem volt kedvem haza menni. Ikerrel akartam tölteni a napot, de mint mindig a munka közbe szólt.

***

Össze vagyok teljesen zavarodva. Azt hittem az idő múlásával mindenen kiigazodok, de ez szinte lehetetlen… A tegnap este... Iker... A csók... És hamarosan találkozok vele… Hamarosan ide fog jönni hozzám. Nem akartam, hogy ez történjen… Persze bejön Iker, mint pasi… de ahj… Foglalt! Iker már foglalt… És Natalien barátja... Aki sok mindenben segített rajtam eddig. Többet segített rajtam ebben a kis időben mióta ismerem, mint azok akik évek óta barátomnak mondják magukat. Felfogtam a hajam és lezuhanyoztam először. A víz alatt legalább nem gondolkoztam. Ezek után alaposan megtöröltem magam és felöltöztem. Főztem egy kis tésztát és egy kis húsit hozzá. Hiszen mindjárt dél van... Azt hiszem Iker a pontosságáról híres. Valahogy ezt nézem ki belőle. Fogalmam sincs mit várjak attól, hogy idejön a focista. Hogy mi fog történni… Talán semmi… talán mimden? Felnyögtem és megropogtattam a nyakamat. Minden? Tudok nemet mondani neki? Nem tudtam ezen gondolkozni, hiszen már csengettek is. Hatalmasat sóhajtottam, miközben gondosan megtöröltem a kezemet. Izgulok… Le se tudnám tagadni. Siettem ajtót nyitni.

- Szia.-mosolygott rám azonnal ahogy meglátott.

- Szia.- mosolyogtam kicsit zavartan. Zavarba hozz a lelkesedése. Elálltam az útjából és beengedtem. Ahogy elsétált mellettem alaposan végig néztem rajta. Fekete farmer, fehér szűk póló, a kezében bőrdzseki. Tökéletes látvány… Elszorult a torkom hirtelen és tudom mitől van ez... Az izgalomtól.

- Remélem szereted a tésztát.

- Nagyon.

- Naty?-kérdeztem rá a barátnőjére.

- Otthon... Pakolászik meg hasonlók.

- Mit mondtál hol vagy?-ráncoltam a homlokomat.

- Interjú. Utolsó interjú az utazás előtt.-felelte egyszerűen és be kellett látnom igaza van. A legegyszerűbb magyarázat, amivel szolgálhatott. Helyett foglalt a kanapén és elsiettem megnézni a húsit. Készen volt már így csak kihívtam. Meg volt terítve, hiszen még zuhanyzás előtt megcsináltam.

- Kié ez a lakás?- kérdezte.

- Hát…-sóhajtottam fel.-Igazából az apukámé... De én szoktam itt lenni csak.

- Milyen gyakran?

- Amikor csak kedvem van hozzá.

- Ezt nem is tudtam.-rázta meg a fejét.

- Az utolsó fél évemet talán itt fogom elvégezni… De ez még kérdéses. Van időm még kitalálni és ha kell a papírjaimat is eltudom intézni.

- Ez tök jó ötlet. Itt remek iskolák vannak.-helyeselt miközben jó ízűen falatozott. A szemeimet forgattam csak. Persze mindenre helyesel, mint ha ezzel is jó pontot akarna szerezni. Mindegy. Talán erről nem is kellett volna beszélnünk, hiszen semmi köze sincs hozzá.  

- Mikor indulsz?- pislogtam rá. Félre biccentettem a fejemet és úgy néztem rá.

- Holnap után.-felelte csendesen.

- Apa el akar menni…

- Apukád szereti a focit?-csodálkozott el mire csak bólogattam.

- És a MotoGp-t és a forma-1-et is.-soroltam csak két sportágat ami éppen eszembe jutott. Bár ezen kívül még jó pár téli sport is szóba jön az édesapám kedvencei között.

- Sportos család?

- Igen... Szeretjük a sportokat... én régen még koriztam is, amíg Finnországban éltünk.-húztam meg a vállam és már be is fejeztem az ebédet.

- Mennyire komolyan?

- Itt ül egy ifjúsági európabajnok veled szemben.-húztam meg a vállam lazán és átkaroltam a felhúzott lábaimat.

- Ohh... Gratulálok.

- Köszi. Bár az már nagyon régen volt...-számomra tényleg úgy tűnt, mint ha ezer éve lett volna az utolsó versenyem.- Remélem pár hét múlva egy világbajnok ül előttem.

- Szóval pár hét múlva is meghívsz ebédre?- mosolygott kicsit sunyin.

- Ha Spanyolország nyeri a világbajnokságot akkor lehet róla szó.-húztam meg a vállamat szerényen.

 - Ohjajj…- mosolygott még mindig. Kezd zavarba hozni ezzel a mérhetetlen jó kedvével.- Rendben…. de ha Spayolország nyeri a világbajnokságot adnod kell valamit.

- Mit?-kérdeztem vissza izgatottan. Magamon is meglepődtem.

- Azt még kitalálom addig.- ivott egy kortyot majd közelebb könyökölt.- Nagyon finom volt az ebéd. Köszönöm.

- Húú ezzel nem nyugtattál meg.-nevettem fel.- Egészségedre.-vettem el a tányérokat és elvittem a mosogatóhoz. Késztetést éreztem, hogy tegyek valamit, hogy igazán távol tartsam magamat a kapustól. Amíg távol van tőlem azt, hiszem tudok gondolkodni. Tudok reálisan gondolkodni, hogy mit szabad és mit nem.

- Ne most mosogass!- fogta meg a derekam… vagyis, hogy pontosabb legyek rátette a kezét és szorosna mögöttem állt. Egy pillanat alatt a szívem a torkomban kezdett dobogni és örülök, hogy jelenleg a hátam mögött áll és nem látja a lángvörös arcomat. Szinte minden porcikáját érzem és azt hiszem ez zavarba hozott. Igazán zavarba.

- Csak két tányér.-sóhajtottam fel.

- Ráér.

- Nem szeretem a rendetlenséget.-motyogtam és éreztem a forrónak tűnő leheletét a nyakamban. A torkom elszorult és próbáltam nyugodtan lélegezni.

- Később megcsinálom én!- ajánlotta fel suttogva. Nem értettem miért csinálja ezt… Miért? Hiszen ott van neki Natalien… és én miért vonzódok hozzá hirtelen ennyire?

- Iker... Neked van barátnőd.-motyogtam nagyot sóhajtva.- Otthon vár rád... és azt mondtad még sose csaltad meg. Miért akarod még is? Miért akarod megcsalni még is?

- Nem tudom. Sosem éreztem ezt amit most… még vele sem.-óvatosan érintette az ajkait a bőrömhöz, miután bevallotta ezt nekem.

- Ez Iker… Csak…-próbáltam kitalálni a leghelyesebb szót.-Az újdonság… Az újdonság varázsa.

- Ez nem igaz. Te fogtál meg. A mosolyod.-fordított maga felé miután elzárta a csapott. Felültetett a konyhaszekrényre. Becsuktam a szemem, de elmosolyodtam. Olyan mint ha bókolna nekem. Minden szava jól esik.

- Ez a mosoly... Ritkán láttam még...-állapította meg. Kinyújtam a kezemet és a nadrágja övénél fogva húztam közelebb magamhoz, pedig ez szinte lehetetlennek tűnt olyan közel állt hozzám. Megcsókoltam és újra elmosolyodtam, hogy lássa ezt a mosolyt. Ami így tetszik neki.

- Van köztetek valami probléma?-kérdeztem rá csak azért, hogy megtudjam van-e problémájuk… Van-e ok arra, hogy Iker még is itt van és engem akar.- Natyval?

- Nincs.-rázta meg a fejét és magamtól csatoltam ki az övét. Szinte nem is gondolkoztam közben.

- Akkor főleg nem értem miért vagy itt.

- Őszintén?- suttogott és én bólintottam.- Én sem értem magamat. De nem is akarom.

- Meg kellene gondolnod magad.-motyogtam és a homlokának támasztottam az enyémet.- Elmehetsz és elfelejtünk mindent. Mint ha semmi se történt volna.

- Rohadtúl nem megyek sehova Rosie.

Talán tényleg ebben reménykedtem... Hogy meggondolja magát és elmegy... Minden úgy folytatódna. ahogy eddig. Az állam alá nyúlt és felnéztem rá.

- Nem megyek el.-rázta meg a fejét és megcsókolt.

- Ha medugsz elfelejted ezt?- kérdeztem rá. Ilyen vagyok. Ha kell szabadon fogalmazok.

- Ne beszélj így Rosie.-nézett rám nagy szemekkel és egy pillanatra elszorult a torkom.- Nem tinédzser vagyok aki csak megdugja az útjába eső első nőt.

- Elveszed Natyt feleségül Iker.-közöltem vele, amit még tegnap árult el nekem Ramos.

- Ki mondta neked ezt a hülyeséget?

- Tegnap a barátaid… Vagy is csak Ramos.-húztam meg a vállam.

- Csak összeköltözünk... Rosie... Ne beszéljünk róla... Ne beszélj Natyról.

- Összeköltöztök te megcsalod.

Nem szólalt meg, csak a combomat cirógatta. Mint aki csak a szavaimon filózik.

- Szereted?- suttogtam.

Az arcát simogattam, miközben a ruhámat egyre inkább felcsúsztatta a combomon. Meg kellene akadályoznom, de nem megy.

- Már nem annyira mint régen.-kaptam meg hosszú gondolkozás után a választ.- Talán ezért is bolondultam beléd.

- Történt valami?- kérdeztem engedve hogy cirógasson.

- Semmi. Ugyan azt csináljuk amit eddig.-húzódott közelebb hozzám. Felsóhajtottam. Becsuktam a szemem és csak ültem és engedtem, hogy használjon. Vagy kihasználjon... Hirtelen nem tudom melyik is a helyesebb kifejezés. Azonban hosszú idő óta nem Sebastian jár a fejemben... Hanem a kapus... Bár ebben a pillanatban nem tudom mennyire jó dolog. A kezeimet előre csúsztattam és tovább folytattam a nem rég megkezdett mozdulataimat. Kigomboltam a farmerját, de nem néztem a szemébe. Nem tudtam a szemébe nézni. Óvatosan csókolt meg. Nem tettem semmit… Csak engedtem, hogy azt tegyen amit akar. Hosszú percek telt el, hogy csak csókolt. Lágyan ostromolta az ajkaimat és ezzel együtt éledt fel bennem is a vágy. Már nem szinte unottan hagytam rá, hogy használjon... Hanem azt akartam, hogy minél inkább az övé legyek.

- Iker…- suttogtam újra.

- Hmm?-csodálkozott el és megsimogatta az arcomat.

- Hagyjuk ezt most!- totlam el magamtól.- Ha a vb után is akarod, a tiéd leszek.

Ez se hangzik sokkal jobban a tetteimnél... De hát ha... Hát ha az elkövetkezendő hetekben meg fog változni a kapus véleménye és így nem fogja Naty-t bántani. Nem fogunk lefeküdni és nem fogjuk egymást bántani.

- Nem akarok álszent lenni. Rohadtul kívánlak.- cirógattam meg a borostás arcát.- De gondol át és meglátjuk.

Kicsikét eltoltam magamtól és kikerültem. A ruhámat megigazgattam. Reméltem, hogy közben elmegy... Itt hagy és nem látom többet. Megsértődik esetleg… De nem tette…

- Kicsit… Összebújunk azért?-kérdezte félénken. Kinyújtotta felém a kezét és várt, hogy is reagálok. Óvatosan megfogtam a kezét és a hálóba vezettem, hiszen a kanapé túl kicsi ahhoz, hogy kényelmesen elfeküdjön rajta két ember. Elfeküdt én meg a mellkasára tettem a fejem. Néma csendben cirógatta a hátamat és a vállamat, én még el is aludtam. Megnyugtatott, hogy velem van... Hiszen általában akkor tudtam igazán jót aludni, amikor Sebastianon aludhattam.

Ami már rég volt de mégis emlékszem minden pillanatára. Emlékszek arra, hogyan ölelt át... Hogyan szuszogott... és kis túlzással a bőre illatára is emlékszek a mai napig..

- Menj haza Natalienhez.- mondtam neki. Talán csak fél álomba motyogtam és közben bele túrtam a hajamba. Próbáltam nyújtózkodni egyet, de a kezem bele ütközött Ikerbe.

- Rosie...-sóhajtott fel.

- Najd beszélünk... És jó utat.-motyogtam. Szerencsére most az egyszer szót fogadott nekem és lelépett. 10 perc némaság után szólalt meg a mobilom és vettem fel gondolkozás nélkül.

- Szia Rosie. Naty vagyok.

- Szia.- lepődtem meg. Félig már aludtam újra így érthető, hogy álmosan szóltam bele.

- Szia. Bocsi, ha felébresztettelek.-motyogta ő is. Elszégyelte magát erre rájöttem. A gyomrom azért egy pillanatra elszorult. A lány hangját halva olyan érzésem támadt, mint akit alaposan gyomron vágtak.

- Semmi baj. Minden rendben Naty?

- Persze.-helyeselt azonnal.- Csak tudni akarok valamit. Megszeretnék valamit kérdezni.

- Ohh......

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy eljössz-e Kanadába az f1-re?-elhallgatott és csak felsóhajtottam meggyötörten. Nem gondoltam arra, hogy mostanában kilátogatok a Száguldó Cirkusz bármelyik versenyére.

- Rosie... Nem akartam...-motyogta és azt hiszem úgy gondolja megbántott.

- Nem bántottál meg. Túl kell lépnek rajta.

- Csak nem akarok semmit se rád erőltetni. Csak eszembe jutott.

- Elmegyek... Addig se itthon unatkozok.-egyeztem bele.

- Ez remek hír. Eljöhetnél Silverstoneba is.-folytatta tovább.

- De ott nem lesz még forma-1.

- MotoGpre gondoltam. Velünk jöhetnél. Suzuki vendégül lát.

- Hm... Nem tudom. Egyszerűen nem tudom. Meglátjuk Naty. De köszönöm.

- Kérlek gondold át.

- Átfogom.-biccentettem, majd egyszerűen kibukott belőlem egy kérdés, amire őszintén tudni akartam a választ.- Amúgy mit csináltál ma?

- Mostam... Elpakoltam pár dolgot Ikernek, amit kért. Meg ilyenek. Most olyan igazi barátnős dolgokat csináltam.

Felnyögtem. Barátnős dolgok… Ikernek igaza volt. Otthon várta a spanyol lány míg ő itt akart hetyegni velem.

- Haladás.

- De most már sajnos egyedül leszek… Megint.

- Majd dolgozol.-motyogtam. Talán jobb lenne rábeszélnem Natalient is valakire... Csak hogy ne legyen akkora lelkiismeret furdalásom… Mert talán ha egyszer meg akarta tenni Iker máskor is meg akarja majd.

- Szerencsére.-sóhajtott fel.- Akkor eljössz? Anglia... Meg hasonlók...

- A forma-1-et kihagyom. De Silverstone jöhet.

- Eljössz? Ez szuper.

Fura és talán leginkább rossz érzés volt hallani, hogy ennyire örül... Miattam. Nekem. Elszorult a torkom.

- El… De most legyetek együtt Ikerrel. Sok puszi.

- Alszik már.

- Ohh… Értem.

- Örülök, hogy eljössz Silverstoneba. De hagylak aludni... És sajnálom, hogy felébresztettelek.

- Semmi baj. Majd találkozunk. Puszillak.

Köszöntem el gyorsan tőle. Kinyomtam a telefont és magam elé dobtam a kis készüléket... Istenem... Mibe mentem bele? Hogy lehettem ekkora ribi? Hiszen Naty kedves velem és én kedvelem őt…